Hajdúnánás Város logó
Köszöntjük Hortenzia, Gergő nevű látogatóinkat!
2017. november 17.
Hírek >> Aktuális hírek
Archívum



Érmihályfalván járt a Naná Színház

A Dióverés utolsó programja a testvérváros, Hajdúnánás színjátszó csoportjának bemutatója volt.

Miközben a kultúrház kistermében még tartott a könyvbemutató, a nagyteremben a hajdúnánási Naná Színház stábja az utolsó simításokat végezte az előadás előkészítésén. Az idén 15 éves Naná Színház nyolcadik ősbemutatójaként vitte színre még júniusban a szintén helyi szerző, Marth P. Ildikó: Csillag vagy liliom című történelmi drámáját, mely a tatárjárást követő sorsfordító időket dolgozza fel Árpád-házi Szent Margit legendáján keresztül.


Tovább





Ismét megszervezték a „Tiszta környezet, jó közérzet” helyi környezetszépítő versenyt Hajdúnánáson

Immár második alkalommal szállhattak versenybe Hajdúnánáson a legszebb, legrendezettebb udvarral, zöldövezettel, családi házzal büszkélkedő lakók, melynek ünnepélyes eredményhirdetésére 2015. szeptember 29-én került sor a Városháza dísztermében.

A „Tiszta környezet - jó közérzet” nevet viselő versennyel a lakókörnyezet szebbé tételét kívánja elérni az önkormányzat, a közösség közreműködésével.


Tovább





Hajdúk a Szigeten

A Tiszaújvároshoz tartozó Tiszaszederkény igencsak bővelkedik hajdú hagyományokban. Ennek kapcsán szervezték meg szeptember 12-én a Tisza-szigeten a „Hajdúk Szigete” rendezvényt, amelyen Hajdúnánás, Hajdúdorog és Tiszaújváros testvérvárosa, Polgár képviseltette magát.

Dr. Kákóczki Balázs történész a hajdú gyökerekkel foglalkozó könyvében olvashatjuk, hogy Szederkény újjászületése a hajdútelepítésnek köszönhető, melyet köztudottan Lorántffy Zsuzsanna hajtott végre 1651-ben.


Tovább





Szüreti Sokadalom Hajdúnánáson

Az immár 18. alkalommal megrendezésre került Szüreti Sokadalom szeptember 19-i programjai sok embert vonzottak település szerte, hiszen sokan voltak kíváncsiak az ilyenkor megszokott díszes szekerekre- a rajtuk ülőkre, a csergetőkre, a mézédes mustra és a kulturális műsorokra.

Az 1998 óta minden évben megrendezésre kerülő Szüreti Sokadalom legfőbb célja a néphagyomány ápolása, a népi kultúránk őrzése, hiszen ma már nem számít népi ünnepélynek, mint a régmúlt időkben, azonban a kor hangulatát, tradícióit a rendezvény megszervezésével újra feleleveníthetjük, s bemutathatjuk a felnövekvő generációk számára. 


Tovább







8. Simonyi Óbester Toborzó Emlékfutás

A legvitézebb huszárra emlékeztek szeptember 23-án, szerdán a Városháza előtti téren. Emlékfutást is rendeztek Hajdúnánásról Debrecenig.

Hajdúnánástól - Debrecenig több hajdúvárost érintve immáron nyolcadik alkalommal szervezte meg a Debreceni Simonyi Óbester Toborzóiroda azt az emlékfutást, mellyel Simonyi Óbesterre, a legvitézebb huszárra emlékeztek 2015. szeptember 23-án.


Tovább





PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 

 

A Debreceni Művelődési Központ, valamint a Bódva-völgyi és Érchegységi  Kulturális Központ – Kassa Megye Kulturális Intézménye

pályázatot hirdet

fiatal képző-, ipar- és fotóművészek számára.

 

A pályázat célja: egyrészt bemutatkozási lehetőséget kívánunk nyújtani fiatal alkotóknak, másrészt késztetést adni új alkotások létrehozásához, segítséget nyújtva ezzel művészi tevékenységükhöz, pályakezdésükhöz.

A tárlatra két kategóriában várunk műveket:

1. A technikák és stílusok sokszínűségét felvonultató, önálló művészi kifejezésmódot megjelenítő munkákat,

2. Tematikus jelleggel olyan alkotásokat – közvetve kapcsolódva az Ars sacra Fesztivál országos programjához –, melyek a művészet eredendően szakrális indíttatását mutatják meg. Weöres Sándor gondolatával megvilágítva e gondolatot: „a remekműben, az alkotó és műélvező képzelet közvetítésével, az időtlen dereng át az időbeli világba”.

 

A pályázaton részt vehet: minden 40 évnél nem idősebb alkotóművész, valamint képző vagy iparművészeti egyetemet végzett, illetve tanulmányait jelenleg ott folytató alkotó. Feltétel továbbá, hogy a pályázó a Városok Falvak Szövetségéhez tartozó valamely településen, illetve Kassa megye területén, illetve vonzáskörzetében éljen, vagy ahhoz kötődjön.

 

A beérkezett munkákból szakmai zsűri választja ki 2016. januárjában a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájában kiállításra kerülő alkotásokat.

Díjazás: A legkiválóbbnak ítélt pályázókat egy 2016-ban, Debrecenben, a Belvárosi Galériában, illetve Szepsiben (Kassa megye) megrendezésre kerülő önálló kiállítás lehetőségével díjazzuk. A kiállítás törzsanyagát a tervek szerint Stuttgartban is bemutatjuk. Reményeink szerint a támogatóknak köszönhetően további különdíjakat is tudunk adományozni, valamint katalógus is készül a kiállításhoz.

Alkotások az alábbi kategóriákban adhatók be:

- képzőművészet: festészet (max.130 x 200 cm), grafika (max. 70 x 100 cm) szobrászat

  (kisplasztika)

- iparművészet: textil (100 x 200 cm)-, kerámia-, üveg- és ötvösművészet

- fotóművészet (max. 50 x 70 cm-es képek kerettel)

Pályázati feltételek:

- A tárlatra kiállításon eddig nem szerepelt, lehetőleg 2014-nél nem régebben készült munkákat várunk.

- Az alkotásokat kiállításra kész állapotban (grafikákat keretezve), az adatokat (cím, keletkezés ideje, méret, technika, érték) jól láthatóan feltüntetve, csomagolva vesszük át.

- Egy alkotó maximum 3 db önálló alkotást adhat be (a zsűri megbonthat sorozatot).

- A méretbeli korlátok betartása.

 

A jelentkezéseket 2015. november 10-ig, a mellékelt jelentkezési lapon az alábbi címekre várjuk: Debreceni Művelődési Központ, személyesen 4024 Debrecen, Piac u. 22. sz. alatt, postai úton: 4001 Debrecen, Pf. 419.  

Tel.:  52/413-939

e-mail: gyongy.peter@debrecenimuvkozpont.hu www.debrecenimuvkozpont.hu

A munkák beadásának időpontja: 2016. január 5-6., naponta 10-16 óráig

 

Helye: Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Ház,

4024 Debrecen, Piac u. 22.

Amennyiben az alkotás Debrecenbe szállítását nem tudja a pályázó megoldani, azt kérjük, a jelentkezési lapon ne feledje el jelezni, lehetőségeink szerint megpróbálunk segíteni.

Jelentkezési lap





Átadták a Dorogi utcai óvoda felújított épületét

A Hajdúnánási Óvoda Gyermekkert Óvoda tagintézményét 2015. szeptember 23-án hivatalosan is birtokba vették a gyerekek és dolgozók egyaránt. Több mint 60 millió forint támogatási összegből 2014 nyarán kezdődött el a Hajdúnánási Óvoda Dorogi u. 24. sz. alatti tagintézmény épületenergetikai korszerűsítése.

A felújítás magába foglalta a külső oldali nyílászárók cseréjét, a homlokzati hőszigetelést, a világítási és a fűtési rendszer korszerűsítését, a kazánok és a radiátor szelepek cseréjét, napkollektor és napelemes rendszer kialakítását. 


Tovább





V. Székely Menekültek Emléknapja Hajdúnánáson

Szeptember 20-án, vasárnap Székely Menekültek Emléknapját tartottak Hajdúnánáson a Katolikus Templomban, annak tiszteletére, hogy kilencvenkilenc esztendeje 1916 őszén az I. világháborúban Magyarország keleti vármegyéit ért román támadás miatt menekülni kényszerült több mint 220 ezer székely.   

Városunkban 2011 óta minden év szeptember végén egyházi és világi személyek együtt emlékeznek meg az immár 99 éve történt több mint 3200 székely menekült városunkba való befogadásáról.


Tovább




1     2     3     4     5     6     7     8     9     10     
11     12     13     14     15     16     17     18     19     20     
21     22     23     24     25     26     27     28     29     30     
31     32     33     34     35     36     37     38     39     40     
41     42     43     44     45     46     47     48     49     50     
51     52     53     54     55     56     57     58     59     60     
61     62     63     64     65     66     67     68     69     70     
71     72     73     74     75     76     77     78     79     80     
81     82